“Nekünk ez túl drága”

A mai nap kaptam egy megkeresést, melyben egy egyetemista fiúnak kellett volna programozást oktatni. Mikor közöltem az óradíjamat, a válasz ez volt: “Nekünk ez túl drága”.

Igen, valóban nem olcsó a szolgáltatásom, ez tény.

Persze az sem mindegy, hogy mihez viszonyítjuk.

Ha az átlagos magyar óradíjhoz (nettó 1400 Ft), akkor valóban drága.

Ha ahhoz viszonyítunk, amennyit egy szoftverfejlesztő ugyanennyi idejéért kiszámláz az őt alkalmazó cég, akkor viszont elég olcsó.

Ha pedig egy elbukott félévhez, akkor pedig már-már aprópénz: ha a tárgy miatt nem is csúszik a végzés időpontja, akkor “csak” a plusz órára járást, az újabb vizsgákat és az egyéb elfoglaltságokat kell figyelembe vennünk (ami helyett akár dolgozhat is a tanuló) a felmerülő oktatási pluszköltségekkel együtt. Ha a tárgy miatt még a végzés időpontja is csúszik, akkor ezen felül egy félévvel több megélhetést kell figyelembe vennünk (albérlet, étel, szórakozás, stb), mindezt úgy, hogy ezzel a félévvel a munkába állás időpontja is kitolódik, és addig sem keres pénzt.

De ezek csak a számok.

Nem mindegy ugyanis, hogy valaki milyen tudással végzi el a tárgyat. Programozás tárgyról van szó, az engem megkeresők szinte kivétel nélkül valamilyen informatikával kapcsolatos szakra járnak, amiben a programozás egy kardinális tudás. Lehet úgy is elvégezni egy tárgyat, hogy valaki épp átcsúszik belőle a lényegi összefüggések megértése nélkül. Amire természetesen ráépül a következő félévek anyaga, végül az egész egy óriás katyvasszá válik. Ennek következtében a munkavállalás szinte biztosan nem a szoftverfejlesztés területén belülre fog esni.

Vagy lehetséges az is, hogy – a segítségemmel – a tanuló nemcsak az adott tárgy vizsgájára készül fel, hanem meg is érti az összefüggéseket, alapos tudással fog rendelkezni az adott területről, így a ráépülő ismeretek is stabil lábakra fognak építkezni.

De rájöttem, hogy akik tőlem tanulnak, sokan még csak nem is ezért választanak engem.

Hanem a programozás szeretetének átadásáért.

Azért, amikor a jövője kapcsán bizonytalan 16 éves fiatalember néhány közös alkalom után kijelenti a szüleinek, hogy márpedig ő – ha törik, ha szakad – programozó lesz. (Ami a szülők számára is megnyugtató választás).

Azért, amikor az elsőéves egyetemista – egy tanári hiba miatt ugyan, de – annyira elveszíti a lelkesedését a téma iránt, hogy be sem akar menni többet az egyetemre. Majd 60 perccel később megnyugodva, összeszedve, tele lelkesedéssel folytatja a megkezdett utat.

Mert egy elbukott tárgyat meg lehet csinálni legközelebb is, de ha mindez egyben az álmok végleges feladását is jelenti, akkor az okozott kár megfizethetetlen.

Pasztuhov Dániel

Monoton szellemi munkát végzők – VIGYÁZAT!

Manapság azt figyelhetjük meg lépten-nyomon, hogy a számítógépek, automatikus rendszerek éppen nagy sebességgel alakítják át az életünket. Ma már leginkább e-maileket és Facebook-üzeneteket írunk egymásnak, nem kézi leveleket, a banki ügyeinket egyre kevésbé személyesen, egyre inkább netbankon keresztül intézzük, a gyártási folyamatok egyre inkább automatizáltak, és lassan már a TESCO-ban sem lehet, csak automatánál fizetni.

A jelenben, a hétköznapi ember számára is megfigyelhető folyamatok sokban hasonlítanak arra az időre, amikor megjelent a gőzgép (és később a futószalag), és ez átalakította a termelést, és ezzel együtt a világot. Azt a korszakot ipari forradalomként tanultuk, és megtanultuk róla, hogy gyorsan és olcsón lehetett nagy mennyiségű és (viszonylag) jó minőségű termékeket előállítani, elvezetett a tőke felhalmozásához, és közvetve hozzájárult a kapitalizmus kialakulásához is.

Az ipari forradalom lehetővé tette a gyorsabb utazást (gőzhajó, gőzmozdony). Gyorsabban létrehozható, olcsóbb termékeket eredményezett. Ugyanakkor ahhoz is elvezetett, hogy számos ember munkája feleslegessé vagy idejétmúlttá vált, és az átrendeződésnek sok vesztese is volt, ami hozzájárult ahhoz, hogy gépromboló mozgalmak alakultak ki.

Nem véletlen, hogy a mostani kort is ipari forradalomként aposztrofálják (hogy pontos legyek, ez már szám szerint a 4. ipari forradalom, de ez most mindegy is), hiszen ma is hasonló folyamatok játszódnak le: új lehetőségek teremtődnek (mobiltelefon, Androidos játékok, hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsem), gyorsabban és olcsóbban hajtható végre számos folyamat, és kényelmesebbé válik az életünk.

Míg a gőzgéphez kapcsolódó ipari forradalom az ember (és az állatok) fizikai erejét váltotta le, addig a manapság zajló folyamatok az iteratív szellemi munkát teszik feleslegessé. De az élet halad, megállítani úgysem lehet, jó hát, ha alkalmazkodunk hozzá. Például úgy, hogy az élére állunk a változásoknak, és profitálunk belőle azzal, hogy megtanulunk programozni!

Szóval ha Ön most egy pénztáros egy TESCO-ban, vagy ismétlődő munkát végző adminisztrátor egy cégnél, akkor lehet, hogy veszélyben a munkája! Gondolja végig, és ha veszélyeztetett helyzetben van, kezdjen el sürgősen új lehetőségek után nézni!

Erről jut eszembe egy sztori, a mai magyar bürokráciáról. Lakcímváltozást jelentettem be pár éve. A folyamat a következő volt: bementem a “hivatalba”, sorszámot téptem, vártam egy órát, bementem a kitöltött papírjaimmal, ahol egy ügyintéző lány megnézte, hogy én én vagyok-e, majd begépelte az adataimat a számítógépbe, kinyomtatta a kártyát, laminálta, a kezembe nyomta, majd elköszöntünk.

Hogy nézne ki a XXI. századi megoldás? Bejelentkezek az ügyfélkapus felületen, megadom az új címemet (esetleg, ha ragaszkodik hozzá valaki, feltöltöm az igazolást, hogy tényleg lakhatom ott – esetleg feltöltöm annak digitális tanúsítványát…), megnyomok egy gombot, egy számítógép ellenőrzi a jogosultságomat, majd kinyomtatódik az új kártya, laminálódik, majd egy munkatárs nap végén elviszi és kiviszi. A kedves ügyintéző lánynak már nincs helye a folyamatban – kell néhány felügyelő, illetve aki válaszol a telefonokra, e-mailekre.

Persze hozzáteheted, hogy akkor most 1 ember megélhetését elvettük. Igen is, meg nem is. Persze, azonnal lehet, hogy nem érinti jól, hogy nincs bevétele, de épp kapóra jön az alkalom, hogy elkezdjen megtanulni programozni, vagy éppen kézzel készített plüssfigurákat varrni, ami kreatívabb, ösztönzőbb, szebb… és emberibb.

Szóval az a lényeg, hogy ha épp egy szellemi iteratív munkafolyamatban dolgozik, akkor készüljön fel arra, hogy a szakmája lehet, hogy épp leáldozóban van, és pont most van itt az ideje, hogy tegyen valamit azért, hogy ebből a változásból győztesként kerüljön ki! Amit én tudok ajánlani, az a tanfolyamunk.

Az interneten minden fent van. Miért fizetnék az oktatásomért?

Tavaly novemberben volt egy Facebook-postom, amiben azon szörnyülködtem, hogy egy átlagos magyar havi 500 forintot költ oktatásra. Erre kaptam egy választ az egyik ismerősömtől, hogy “mivel minden fent van az interneten, ő onnan mindent megtanul autodidakta módon”.

Elgondolkoztam, hogy mi előnyük származnak a tanítványaimnak abból, hogy nem autodidakta módon tanulnak. A következőkre jutottam:

Read more

Mennyire keresettek az informatikusok?

A rövid válasz az lenne, hogy nagyon.

A hosszabb válasz pedig az, hogy a Magyarországon betöltetlen informatikus állások száma egy egyre növekvő szám. 2014-ben még a 10.000-es számot emlegettem, majd 2015-ben áttértem a 12.000-20.000 főre. Most, hogy kerestem az információ alapjául szolgáló cikk hivatkozását, egy még nagyobb számra bukkantam: 22.000 (A HVG cikke itt olvasható).

Az EU-ra pedig egy nagyobb, 900.000 – 1.000.000 közötti számot tudok.

Mit jelent az egyre nagyobb szám?

Read more

Mennyire nehéz megtanulni a MÁSODIK programozási nyelvet?

Tegyük fel, hogy a Javát már megtanultuk (ami egy jó döntés szerintem, mert viszonylag egyszerű, tiszta programozási nyelv, amiben lehet a lényegre koncentrálni, ráadásul még elterjedt is).

A tudásunk birtokában elhatározzuk (vagy a cégünknél elhatároztatják velünk 🙂 ), hogy egy másik programozási nyelven kezdünk el programozni.

Kezdhetjük elölről a tanulást?

Read more