Mennyire keresettek az informatikusok?

A rövid válasz az lenne, hogy nagyon.

A hosszabb válasz pedig az, hogy a Magyarországon betöltetlen informatikus állások száma egy egyre növekvő szám. 2014-ben még a 10.000-es számot emlegettem, majd 2015-ben áttértem a 12.000-20.000 főre. Most, hogy kerestem az információ alapjául szolgáló cikk hivatkozását, egy még nagyobb számra bukkantam: 22.000 (A HVG cikke itt olvasható).

Az EU-ra pedig egy nagyobb, 900.000 – 1.000.000 közötti számot tudok.

Mit jelent az egyre nagyobb szám?

Az, hogy az informatikus egyre jobban keresett kincs, egy tavaly decemberi cikk szerint (szintén a HVG-ről) egy jól menő szoftverfejlesztő heti átlag 4 állásajánlatot kap, azaz nem az a helyzet, hogy a cégek “szívességet tesznek” azzal, hogy valakit felvesznek vagy nem, hanem egyre inkább fordított a helyzet: a fejlesztő válogathat az egyre szaporodó állásajánlatok közül.

Van még egy másik következménye a dolognak.

Az egyetemekről nemcsak a jó képességű hallgatókat viszik el, hanem a közepeseket is. (Ha valaki elrejti magát, és nem megy soha állásbörzére, és nem regisztrál munkáért sehol, esetleg megúszhatja). Az egyetemről kikerülő, szakmai tapasztalat nélküli, legalább közepes képességű újonc ritka, mint a fehér holló.

Kb. 10 évvel ezelőtt még az volt az alap, hogy ha informatikus akarsz lenni, legyen szakirányú diplomád és 2-3 év tapasztalatod.

Ma már az a helyzet, hogy

  • nem kell diploma, nemhogy szakirányú, semmilyen
  • nem kell tapasztalat
  • nem kell fiatalnak sem lenni

Ami számít, hogy okos legyél, és legyen valami alapod, mert teljesen nulláról nem akarnak majd betanítani (akkor inkább megéri felbérelni egy fejvadászt, hogy levadássza tizedszer is ugyanazt az embert)

Több volt tanítványom példája is jól alátámasztja a helyzetet: a legutóbbi dr. Papp István, egy 40 éves volt ügyvéd, aki február közepe óta junior Java programozóként dolgozik egy fejlesztő cégnél, miután végigjárta a Java Távoktatás tanfolyamom “Java SE” modulját. A további oktatását már a cége állja, mivel okos volt, szorgalmas, és végigcsinálta.

Mi ebből a tanulság?

Tedd félre azokat a kifogásaidat, hogy “túl öreg vagyok”, “nincs tapasztalatom”, “nincs diplomám”, tanuld meg az alapokat (a kedvenc témám mostanság), és szerezz Magadnak jól fizető szoftverfejlesztő állást.

(A blog képe Niabot feltöltése: Magnifying glass with focus on paper. Text in the background is from the public domain work Die Baukunst, issue 11, page 8, written by Max Hasak. Rendered with a development version of Cycles in Blender.)