Milyen értéket teremt egy programozó?

Manapság az életünk minden területét átszövik a számítógépek és a rajta futó programok. Ezeket programozók írták, érdemes hát egy kicsit alaposabban megvizsgálni, hogy milyen értéket tulajdoníthatunk egy programozó munkájának.

A számítógépes rendszerek széles palettája – meglátásom szerint – négy területen ér el hatást, ami értékátadással jár. Ezen értékek kialakulásában programozók vesznek részt. Ezek:

  1. lehetővé tesz korábban lehetetlen dolgokat
    1. 20 évvel ezelőtt volt már számítógép, de ha valaki Android programokat akart eladni, akkor nehezen tehette volna meg, mert az Android még nem létezett. De még iPhone sem. Ma meg egy sokmilliárd dolláros piac! Egy megfelelő alkalmazással az ember részesedni tud belőle.
    2. Még néha ma is hallani olyan időseket, akik nem tudnak másképp telefonálni, csak ordítva. Régebben ugyanis ahhoz, hogy a szomszéd városban is még hallják, nagyon hangosan kellett beszélni, mert akkora volt a rendszer csillapítása, hogy ellenkező esetben a másik fél semmit nem hallott. Ma meg? Az ember felhívhatja a rokonait Ausztráliában (pl. Skype-on), és ugyanúgy lehet érteni, mint ha a szomszéd szobában lennének.
  2. gyorsít bizonyos tevékenységeket
    1. Vegyünk egy egyszerű folyamatot, ami bármely vállalkozás életében mindennapos dolog: a bevételekről nyugtát vagy számlát kell adni. Az “ÁFÁ-s számla” kiállítása régebben – számítógép hiányában vagy nem megfelelő informatikai rendszerrel – kézi módszerrel, számlatömbbe való írogatással történt. Még jól emlékszem, hogy egyetemista koromban, mikor siettem a vonatra, hosszú kígyózó sorok álltak a pénztárnál, és valaki “benyögte”, hogy ő ÁFÁ-s számlát is kér Kiskukutyin Bt. nevére. Ekkor ugyanis az ügyintéző fogta a számlatömböt, nyolcadszori bemondásra sikeresen leírta a cégnevet, kitöltötte a számlát, és mehetett tovább a sor.
      Ma meg? Gyakorlatilag olyan szinten integrálni lehet a funkciókat, hogy a megrendelés elejétől végéig emberi érintés nélkül végigmehet a folyamat. Gyorsan, flottul.
    2. Ha például ballagásra vagy hivatalos május elején (jelen sorok írásától számítva két hét múlva), gyorsabb és kényelmesebb felmenni az adott iskola honlapjára, megnézni, mikor kezdődik a ballagás, mint felhívni a ballagó diákot, hogy megtudd tőle, hogy mikor is van. Főleg, ha éppen edzésen van, nem ér rá, vagy éppen tanul az érettségire, és a telefon pont kizökkenti egy jó félórára…
    3. Nem egy mai történet, de szintén ide kapcsolódik, hogy a számítógépek segítségével tudományos számításokat lehet felgyorsítani. Míg 1940-es évek előtt egy szögfüggvénytábla (hány foknak mi a sinusa, cosinusa) megalkotása komoly projekt volt, addig ma egy nagyon kezdő programozó megírja a programot egy óra alatt (se), és máris kész az a táblázat, amit korábban sok-sok ember számolt hetekig, hónapokig.
  3. olcsóbbá tesz folyamatokat
    1. Részben az előző következménye: ha egy folyamathoz kevesebb emberi munka kell, akkor az olcsóbb (a gépek általában jóval kevesebbe kerülnek, mint egy alkalmazott az ő járulékaival).
    2. De emellett pl. a telekomcégek szenvednek az internet terjedésétől. Amit régen SMS-ben pötyögtünk, azt ma Facebook-, Viber-üzenetben vagy e-mailben írjuk meg. Ugyanúgy telefonról. Nekünk az üzenetváltás viszont – az internet minimális díján kívül – semmibe nem kerül.
    3. Vagy egy dokumentum átküldése… korábban ki kellett nyomtatni, beborítékolni, bélyeget ragasztani rá, elvinni a postára, feladni, majd várni, míg a másik fél megkapja… Ma meg? Megnyitjuk az e-mail programunkat, belépünk, becsatoljuk a dokumentumot, és kb. már ott is van, és egy fillérbe sem kerül.
  4. kényelmesebbé tesz folyamatokat
    1. A jelenlegi kor egyik legnagyobb hatású változásának tartom azt, hogy manapság gyakorlatilag bármit el lehet intézni bárhonnan. Fogja az ember a laptopját, kiül a tengerpartra, beül egy kávézóba, keres egy közösségi irodát, vagy elutazik valahova, és dolgozik. A fiatal generáció alábbadja a fizetési igényét azért, hogy ilyen cégnél dolgozhasson. Mert a számítógép kényelmesebbé tesz folyamatokat.
    2. Kényelmesebb bankolni a karosszékből, mint felöltözni, besétálni a bankfiókba, végigvárni a sort, elbeszélgetni az ügyintézővel, majd hazamenni (és nem mellesleg gyorsabb is).
    3. Kényelmesebb fogni a telefont, bekapcsolni a Google Térképet, mint a papírtérképpel hadakozni a szélben (megvan a helyzet? :-)), vagy olyan ember után kutatni, aki tudja, merre van az a hely, amit keresünk.

Ezek a példák is jól mutatják, hogy az informatika milyen sokban járult hozzá az élet változásaihoz, tette lehetővé, hogy emberek abból éljenek, ami 20 éve még nem is volt (Android szoftverek fejlesztése), gyorsítsa és olcsóbbá tegye a cégek folyamatait (ami végső soron a mi pénztárcánkban köt ki a verseny miatt), és kényelmesebbé tegye az életünket.

Ezen változások többsége mögött programozók teljesítménye áll.

Legyél te is programozó!