„Nekünk ez túl drága”
A mai nap kaptam egy megkeresést, melyben egy egyetemista fiúnak kellett volna programozást oktatni. Mikor közöltem az óradíjamat, a válasz ez volt: „Nekünk ez túl drága”.
Igen, valóban nem olcsó a szolgáltatásom, ez tény.
Persze az sem mindegy, hogy mihez viszonyítjuk.
Ha az átlagos magyar óradíjhoz (nettó 1400 Ft), akkor valóban drága.
Ha ahhoz viszonyítunk, amennyit egy szoftverfejlesztő ugyanennyi idejéért kiszámláz az őt alkalmazó cég, akkor viszont elég olcsó.
Ha pedig egy elbukott félévhez, akkor pedig már-már aprópénz: ha a tárgy miatt nem is csúszik a végzés időpontja, akkor „csak” a plusz órára járást, az újabb vizsgákat és az egyéb elfoglaltságokat kell figyelembe vennünk (ami helyett akár dolgozhat is a tanuló) a felmerülő oktatási pluszköltségekkel együtt. Ha a tárgy miatt még a végzés időpontja is csúszik, akkor ezen felül egy félévvel több megélhetést kell figyelembe vennünk (albérlet, étel, szórakozás, stb), mindezt úgy, hogy ezzel a félévvel a munkába állás időpontja is kitolódik, és addig sem keres pénzt.
De ezek csak a számok.
Nem mindegy ugyanis, hogy valaki milyen tudással végzi el a tárgyat. Programozás tárgyról van szó, az engem megkeresők szinte kivétel nélkül valamilyen informatikával kapcsolatos szakra járnak, amiben a programozás egy kardinális tudás. Lehet úgy is elvégezni egy tárgyat, hogy valaki épp átcsúszik belőle a lényegi összefüggések megértése nélkül. Amire természetesen ráépül a következő félévek anyaga, végül az egész egy óriás katyvasszá válik. Ennek következtében a munkavállalás szinte biztosan nem a szoftverfejlesztés területén belülre fog esni.
Vagy lehetséges az is, hogy – a segítségemmel – a tanuló nemcsak az adott tárgy vizsgájára készül fel, hanem meg is érti az összefüggéseket, alapos tudással fog rendelkezni az adott területről, így a ráépülő ismeretek is stabil lábakra fognak építkezni.
De rájöttem, hogy akik tőlem tanulnak, sokan még csak nem is ezért választanak engem.
Hanem a programozás szeretetének átadásáért.
Azért, amikor a jövője kapcsán bizonytalan 16 éves fiatalember néhány közös alkalom után kijelenti a szüleinek, hogy márpedig ő – ha törik, ha szakad – programozó lesz. (Ami a szülők számára is megnyugtató választás).
Azért, amikor az elsőéves egyetemista – egy tanári hiba miatt ugyan, de – annyira elveszíti a lelkesedését a téma iránt, hogy be sem akar menni többet az egyetemre. Majd 60 perccel később megnyugodva, összeszedve, tele lelkesedéssel folytatja a megkezdett utat.
Mert egy elbukott tárgyat meg lehet csinálni legközelebb is, de ha mindez egyben az álmok végleges feladását is jelenti, akkor az okozott kár megfizethetetlen.
Pasztuhov Dániel