Miért nem online mindig egy oktató?

Pár ügyfelünk megjegyezte már, hogy jobb lenne, ha folyamatosan online lenne egy oktató, hogy ha felmerül valami kérdés a tanulás során, akkor meg lehessen tőle kérdezni.

Megértem a kérdés mögött húzódó szándékot. Mihamarabb választ akar kapni, hogy minél többet tudjon tanulni.

Hogy miért döntöttünk úgy, hogy ezt a szolgáltatást egy rendszeres, de viszonylag ritka mentorálásra építjük fel?

Az a célunk, hogy programozókat képezzünk azokból, akik egyelőre még nem értenek hozzá. Mivel hiú vagyok, szeretném azt, hogy aki ebből a rendszerből kikerül, az nemcsak “egy junior programozó” lenne vagy “egy futottak még junior programozó”, hanem “kiváló junior programozó“.

Hogy mitől lesz valaki kiváló?

Kezdjük azzal, hogy egy picit belegondolunk, hogy miért is vesznek fel egy céghez új programozót: nyilván azért, mert kevés a kapacitás. Azok, akik jelenleg ott dolgoznak, már nem bírják a munkát, és bővülésre van szükség, új munkaerőt kell bevonni. Céges szempontból az új munkaerő betanítása mindig egy pluszmunka: valaki a megszokott munkáján felül foglalkozik azzal, aki újonnan jött. És ugye már így is kevés a kapacitás…

Szóval mit szólnának az új cégednél ahhoz, ha ahhoz lennél szoktatva, hogy bármi kérdésed van, odamész valakihez, megkérdezed, majd 10 perc múlva megint. A programozás elmélyülést kívánó munka, megzavarás esetén 10 perc kell, mire újra fel tudja venni az ember a saját fonalát. Mi van akkor, ha 10 perc múlva a junior újra jön a következő kérdéssel? Végül a senior (akinek amúgy már eddig is túl sok volt a munkája) gyakorlatilag semmit nem tud elvégezni, mert állandóan a junior betanításával foglalkozik. Tehát a cég rosszabbul jár, mint akkor, ha fel sem vesznek, mert te még nem végzel munkát, de a betanításod miatt már a senior sem tud. (Nem véletlenül mondják a rossz nyelvek projektmenedzsmentből, hogy egy csúszásban lévő projekt csúszását az új ember bevonása csak tovább növeli)

Ezt senki nem akarja. Te sem, én sem és a céged meg főleg nem.

Ezért inkább a legelejétől ahhoz szoktatunk, hogy a szupervíziók viszonylag ritkák (olyan ütemezésben, ahogy egy seniort sem zavarna a kérdezés), és a köztes időkben pedig rá vagy kényszerítve arra, hogy önállóan haladj. Adott esetben önállóan utánanézz a dolgoknak, egy jól körülhatárolt problémára önállóan próbálj megoldást találni. Ha nagyon “elvesznél az erdőben”, pár nap múlva ott az oktató, aki kirángat az erőd mélyéről és visszatérít a megfelelő útra, de addig is nyertél egy csomót:

  • gondolkodtál önállóan egy kihívást jelentő problémán (programozóként is általában ezt fogod tenni)
  • olvasgattál az interneten, a cikkek értelmezéséből fejlődtél egy csomót (programozóként is általában ezt fogod csinálni)
  • ha rájössz a nyitjára, az a legjobb, mert önálló felfedezésből lehet a legjobban tanulni, ez tuti megmarad egy életre, és még a programozással kapcsolatos önbizalmad is növekszik
  • szokod azt, hogy nincs ott mindig a senior, hogy önállóan dolgozz, így szokás szinten beléd ivódik, hogy kiváló junior programozó legyél
  • szokod azt, hogy megküzdj azzal az érzéssel, amit programozóként érezni fogsz, mikor úgy látszik, hogy kifog rajtad egy probléma (elő fog fordulni)

És mégsem vagy magadra hagyva, mert ha minden kötél szakad, ott az oktató pár nap múlva: elmondja a megoldást, támogat, biztat, újraépíti az önbizalmad, és továbblök a következő szintre.

(Az oktatásunkra való jelentkezés első lépése az Alkalmas vagy programozónak? teszt kitöltése)