Milyen tudást ad a tanfolyam? Mennyi időt szánjak rá? Ezzel már el tudok helyezkedni?

Milyen feladat megoldására leszek képes az előirányzott 7 hónap alatt? Ha jól értem, akkor kb. 7 hónap szükséges ahhoz, hogy valaki használható tudást összeszedjen.
Ez napi hány óra programozást jelent?
Már hamarabb is el lehet helyezkedni egy cégnél programozóként, vagy ez kell a minimális tudáshoz?
Az előirányzott 7 hónap alatt várhatóan a Java SE modult fogjuk tudni végigvenni. Lehet gyorsabban haladni, de én rászánnám ezt az időt, nehogy aztán csalódjon a saját tempójában.Ezzel a tudással már többen elhelyezkedtek cégnél junior Java programozó munkakörben, előfordulhat olyan eset is, hogy hamarabb sikerül, és olyan is, hogy még további eszközök kellenek az adott cégnél. A megszerzett alapokkal már pikk-pakk meg lehet tanulni a cégnél szükséges dolgokat.A szabadúszáshoz ennél a tudásnál több kell. Véleményem szerint jobb, ha az ember előbb elmegy egy céghez programozónak, megszívja magát tudással, és csak utána kezd szabadúszni.

A tanulásra napi 2 órát szerintem célszerű rászánni, aztán ha kevesebb az időigénye, az csak annál jobb.

Az álláshirdetésekben felsőfokú végzettségű, tapasztalt programozót keresnek. Hogyan tudok elhelyezkedni pusztán ennek a kurzusnak az elvégzésével?

Átnéztem az álláshirdetéseket. Igazából Java fejlesztő, tesztelő munkaköröknél szinte sehol nem találtam olyat, ahol ne lett volna előírás a felsőfokú végzettség és/vagy legalább 1-2 éves szakmai tapasztalat. A honlapon, és sok máshol is, az a szlogen, hogy nem kell sem iskolai végzettség, sem túl nagy tapasztalat az elhelyezkedéshez. De akkor miért nem találok ilyen hirdetéseket? Mik a reális elhelyezkedési esélyek, ha sikerülne véghez vinnem a kurzust?
Azért azt jó tudni, hogy ma az informatikában NAGY a munkaerőhiány (így sokszor nem válogathatnak a cégek), és a HR-esek szeretik az ideális jelölt képességeit feltüntetni, mint minimum követelmény.

Amikor eredetileg terveztem a tanfolyamot, azt gondoltam, hogy a tanulóim a Java, Maven, Git, Spring és Hibernate eszközök megismerése után bátran vállalhatnak munkát junior programozóként. Az élet azonban engem is meglepett: többeknek elég volt a Java modult elvégezni ahhoz, hogy munkát találjanak.

Nemrég jártunk a HVG állásbörzén, ahol a megkeresett junior pozícióval rendelkező 8-10 cégből egyetlen egy olyan volt, aki azt mondta, hogy kell neki felsőfokú végzettség. Többen kiemelték viszont az idegennyelv ismeretet, volt olyan, ahol kimondottan a német nyelv ismeretét szabták feltételül. (Az angol a legtöbb helyen elvárás).
A tanfolyam egy nagyon erős alapot biztosít a Java nyelven belül, azok, akik a most készen lévő részeket (Java SE + Maven) elvégezték, többségében el tudtak helyezkedni, a kisebbség számára pedig célszerű a maradék témakörök feldolgozása (Git, Spring, JPA), hogy olyan tudásra tegyenek szert, ami meggyőződésem szerint már 100%-ig piacképes. A tanfolyamon megszerezhető alapokkal ezek feldolgozása már nem jelenthet gondot önállóan sem. (Hányszor fog még majd az ember programozóként autodidakta módon elsajátítani ezt-azt!)

A tanfolyamot úgy találtam ki, hogy munka mellett is végezhető legyen: ezért az online, ezért hosszabb, mint egy intenzív tanfolyam, de menet közben nem kell lemondani a bevételről sem, így sokkal biztonságosabb, mint ha az ember beleugrik egy napi 8 órás tanfolyamba.

A tanfolyam elvégzése biztosít valamilyen oklevelet?

A tanfolyam sikeres elvégzéséről ki fogok állítani egy oklevelet. A technikai részletek az utolsó fejezet végén találhatók meg.

Az oklevél mellett a LinkedIn-ajánlást szoktam még javasolni: akik elvégzik a Java SE modult, azoknak azt szoktam felajánlani, hogy ha igénylik, akkor bejelölöm a Java SE képzettséget, és írok egy személyes ajánlást a LinkedIn-profiljukhoz. Illetve ha valaki felveszi velem a kapcsolatot, hogy igazoljam, hogy xy elvégezte a Java tanfolyamot, természetesen megteszem.

Személyes tanfolyamot szeretnék inkább…

Én pillanatnyilag nem tartok csoportos tanfolyamot, de személyes/Skype órát szívesen adok.

A tanfolyamokon sokszor az van, hogy a társaság egyik része nem érti az anyagot, mert túl gyors neki a tempó, a másik része pedig unatkozik, mert neki meg túl lassú. Tapasztalatból mondom, hogy mindig van mindkettőből.

Amit még el szoktak rontani a képzést keresők, hogy nem nézik meg, hogy ki tartja az adott tanfolyamot, csak a tematikát és az árat, vagy csak az árat. És ez lutri. Ha az ember kifog egy jó oktatót, akkor élvezetes órát kap, ahol fejlődik, ha nem, akkor az egész ablakon kidobott pénz. Tartottam én is (pályám korábbi szakaszában) egy – nem akarom megnevezni – oktatócég részére tanfolyamot, ahol a 6 hónapos tanfolyam végére néhány ember morzsolódott csak le, míg mikor más tartotta a végén már csak egy-két ember lézengett a teremben. Vajon a többiek miért nem jöttek el?

És vajon egy olcsó tanfolyam mennyire tud megfizetni egy jó oktatót?

Melyik programnyelv tanulásával érdemes kezdeni?

Teljesen kezdőként milyen programnyelvet érdemes megtanulni, amivel viszonylag hamar munkát vállalhatnék, és jól is fizet? Esetleg van olyan nyelv, ami érdekesebb, könnyebben tanulható nyelv a többitől?
Mindkét kérdésére a Java a válaszom. A jó fizetés, a keresettség és a viszonylag könnyű tanulhatóság jellemző rá, mindent tartalmaz, amit egy mai modern nyelvben érdemes megtanulni, de nem fárasztja a programozót felesleges tevékenységekkel (ellenben mondjuk a C++-szal). A tanítványaimat a Java SE távoktatás modul elvégzése (átlagosan 7 hónap) után fel szokták venni a cégek junior (=kezdő) Java programozónak.

Reálos háttér nélkül is meg tudom tanulni a programozást?

Semmilyen reálos háttérrel nem rendelkezem. Mennyire kell stabil matematikai háttérrel rendelkezni a programozáshoz?
A programozás valóban igényel matematikai-logikai (főként logikai) készségeket, az Alkalmas vagy-e programozónak? tesztet úgy szerkesztettem meg, hogy kellő motiváltság esetén a minimális 60 pontos követelményt teljesítőknek merem ajánlani a programozás elkezdését. De természetesen a tehetség nem minden, ahhoz, hogy valakiből jó programozó váljon, legalább ennyire fontos a szorgalom, a rengeteg gyakorlás!

Minimális angol nyelvtudással is el lehet helyezkedni?

Ön szerint egy tanfolyamon szerzett végzettséggel, minimális angol nyelvtudással milyen esélyeim vannak a munkaerő piacon?
Ha az ember programozóként akar dolgozni, akkor az angol minimális szinten megkerülhetetlen: a dokumentációkat, internetes anyagokat el kell tudni olvasni, meg kell tudni érteni.
Sok cég valóban elvárja az angoltudást, de nem mindegyik. Abban is különbség van, hogy milyen szintű angoltudást várnak el…
Azért azt jó tudni, hogy ma az informatikában NAGY a munkaerőhiány (így sokszor nem válogathatnak a cégek), és a HR-esek szeretik az ideális jelölt képességeit feltüntetni, mint minimum követelmény.
Amikor eredetileg terveztem a tanfolyamot, azt gondoltam, hogy a tanulóim a Java, Maven, Git, Spring és Hibernate eszközök megismerése után bátran vállalhatnak munkát junior programozóként. Az élet azonban engem is meglepett: többeknek elég volt a Java modult elvégezni ahhoz, hogy munkát találjanak.

A tanfolyamot úgy találtam ki, hogy munka mellett is végezhető legyen: ezért az online, ezért hosszabb, mint egy intenzív tanfolyam, de menet közben nem kell lemondani a bevételről sem, így sokkal biztonságosabb, mint ha az ember beleugrik egy napi 8 órás tanfolyamba.

Mennyire gyakorlatorientált a képzés?

A képzés matematikai – logikai problémamegoldási készségeket is fejleszt? Magyarul a gyakorlaton és problémákon van inkább a hangsúly?
A példák gyakorlatorientáltak, és eleinte matematikai-logikai készséget igényelnek, de mindez megmarad kb. az általános iskolai szintnél. Persze a programozás nem minden területén tud az ember ennyi matematikai-logikai tudással elhelyezkedni: kriptovaluták megértéséhez mondjuk nem árt, ha van egy erős középiskolai vagy felsőoktatási szintű matematikaismeret.

Nem tudom, mivel jár egy programozó napi munkája, és hogy szeretném-e azt csinálni...

A motiváció végső soron az volt, hogy gondolkodom akár pályaváltáson is, de erős a félelem bennem, hogy az egy dolog, hogy tegyük fel, meg tudnám tanulni a programozást, és dolgozni is tudnék benne, lehet, hogy ugyanúgy nem élvezném, nem lennék benne motivált, mint a jelenlegi munkámban (fejlesztő gépészmérnök), és akkor felesleges volt az erőfeszítés, pénz és a még értékesebb szabadidő rááldozása. Tudom, hogy az önképzés sosem felesleges, másrészről így is úgy érzem, hogy már annyi fölösleges, nem hasznosított dolgot tanultam, tanfolyamokra küldtek el, amit utána nem alkalmaztam. Nem akarok ebbe is – abba is belekapni. Nem tudom, hogy azt hogy lehetne letesztelni, hogy ami egy programozó napi munkája, azt én mennyire szeretném csinálni?
Két szempont jutott eszembe: az egyik, hogy a programozás és az informatika világa nagyon szerteágazó, így van lehetőség a megszerzett szaktudással egy másik irányra átnyergelni, ha az eredetileg kiválasztott esetleg mégsem nyerné el a tetszését. Ráadásul mindez akár cégen belül is megoldható. Tudom például, hogy az Ericssonnál a felvételi folyamat része, hogy megkérdezik a jelöltet, hogy kb. 10 terület, projekt közül melyik az, ahol szívesen dolgozna, jól érezné magát. És ez csak egy cég.

A másik a saját múltamból származik: közvetlenül egymás után dolgoztam egy olyan cégnél, ahol nagyon szerettem dolgozni, majd egy olyannál, ahol nem. Mindkét helyen programoztam – bár más témát, az is igaz. Ha így évek távlatából visszatekintek a dologra, azt gondolom, hogy nem a munka volt az, ami miatt az egyik jobb volt, mint a másik, hanem a vezetés és a munkatársak. A kedvelt cégnél elismerték a tudásomat, gyakran beszélgettünk és testhezálló feladatokat kaptam. A nemkedvelt cégnél folyamatos volt az ordítozás, kevés volt a segítség, mélyvíz volt a feladat, és a munkatársakkal sem alakult ki jó kapcsolat… a főnökről nem is beszélve. Szóval lehet, hogy nem is csak a munka, ami miatt az egyik cég bejön az embernek, a másik nem.

Nem ismerem annyira a gépészmérnöki hivatást, de azt gondolom, hogy az informatikában sokkal több cég érintett, és ha az egyik hely vagy munka nem tetszik, az ember könnyebben vált, és felveszik, mert akkora az informatikushiány.

Még egy zárógondolat.
Az oktatási rendszert gyakorlatalapúra készítettem, ami azt jelenti, hogy az ember tanulás közben is azt fogja (amennyire lehet) csinálni, amit a való életben. Érdemes tehát kipróbálni, belekóstolni, és ha nem tetszik a programok megalkotása, a hibák sikeres felderítése és kijavítása, az alkotás öröme, akkor még idejekorán abba lehet hagyni.

Érdeklődni szeretnék a tandíj iránt és a programnyelv elsajátításának menetéről.

Jelenleg a Java Távoktatás kurzus megkezdésének feltétele az “Alkalmas vagy programozónak?” c. tesztünk kitöltése, és min. 55%-ra történő teljesítése. A tesztet az alábbi linken találja: https://www.studicore.hu/teszt

Sikeres teszt után kipróbálhatja ingyenes konzultációs csomagunkat, mely az első 5 fejezet elvégzésére vonatkozik, és amely egy 2 hetes próbaidőszakot foglal magában. A feladatok megoldása és kiértékelése is a távoktatás felületén történik – oktatói segítséggel.  Ugyanis egy havi előfizetés (amelyből most 2 hetet ingyenesen kipróbálhat) 8 konzultációs alkalmat nyújt, ezesetben ha bárhol elakad, lesz kitől kérdezni, segítséget kérni. A teszt kiértékelése után (sikeres teljesítés esetén) elküldjük a részleteket az ingyenes próbaidőszakkal kapcsolatban.
Az oktatás a 6. fejezettől vagy a 2 hét lejárta után válik havidíjas rendszerűvé (amelyik feltétel hamarabb teljesül), ehhez Önnek külön meg kell rendelnie a kurzus folytatását az 5. fejezet elvégzése után vagy az ingyenes próbaidőszak lejártát követően, de ha majd ott tartunk, erről részletes leírást kap.
A tananyag gyakorlatiasan összefoglalt elméleti alapokat, majd fejezetenként több feladatot tartalmaz, mely Önnek és nekünk is visszajelzést ad arról, milyen jól sikerült elsajátítani az adott fejezetben foglaltakat.
A távoktatási csomag a tananyag elérhetőségét, és a havi 8 konzultációs alkalmat tartalmazza, amelyekre érdemes alaposan felkészülni, vagyis folyamatosan haladni az anyaggal, a feladatokkal, hogy legyen mit kérdezni, átbeszélni. A felmerülő problémákat a tanfolyam felületén tudja eljuttatni hozzánk: privát üzenetek és fórum formájában is lehetősége van kérdezni, ezáltal egymás problémáiból is sokat tanulhatnak.

Az aktuális havidíjat az alábbi oldalon tudja ellenőrizni:
https://www.studicore.hu/kurzus/java_se/

Ma már számtalan anyag érhető el az interneten, önállóan is meg tudnék tanulni programozni. Miért érdemes mégis a StudiCore Online Java választanom?

A kérdés teljességgel helytálló. Ha van egy elérhető mentor és folyamat, akkor könnyebb rajta maradni az úton, és elérni a kívánt eredményt, mint akkor, ha “csak úgy” megy előre az ember.

Mert mi történhet az autodidakta esetben?

    • “majd egyszer”-kupac: a legtöbbünknek van egy jó nagy e-book és videógyűjteménye, amit a legjobb szándékkal töltött le, gyűjtött össze, hogy “majd egyszer” elolvassa, megnézi, megtanulja. Ez a kupac általában egyre nagyobb. Az ingyenes tanfolyamok sokszor ugyanerre a sorsra jutnak. A fizetős tanfolyamokat az ember nehezebben hagyja elúszni, és csakazértis végigcsinálja, ha már annyi pénzt kifizetett érte. A legtöbb ember ezt saját maga által önként vállalt kényszernek tekinti, aminek a tanfolyam befejezése és a célok elérése lesz a következménye.
    • örömfaktor: számos hallgatónk jelezte vissza, hogy a mi rendszerünkkel programozást egyszerűen szórakoztatóbb tanulni, mint ha magunk próbálnánk megfelelő feladatokat találni magunknak, és utána azt megoldani. (Vajon nem lesz-e túl nehéz?) Sokan annyira belejöttek, hogy szinte “rákattantak” a feladatok megoldogatására, csúnya szóval “függők” lettek tőle.
    • iránytévesztés: elindul a Javával, átvesz két leckét, majd megtetszik a 3D játékgenerátorok világa, ott is csinál egy-két aprócska dolgot, majd továbblép a mobiltelefonok terepére, és elkezdi root-olni az otthoni készülékeket, stb… és mivel nincs, aki rajta tartsa egy úton, végül mindenbe belekap, de semmiben sem mélyül el olyan szinten, hogy az később használható legyen.
    • mi fontos, mi nem: kapcsolódik az előzőhöz. Többezer oldalas könyveket töltöttek meg csak a Javával, de ebből nem feltétlen látszik, hogy mi fontos, és mi a kiegészítő információ. A túl sok információban is el lehet veszni, jó, ha kiemeli valaki a lényeget.
    • beleakadás a hibákba: sokszor előfordul, hogy egy jelenség nem érthető, és így megakadályozza a továbbhaladást. Jó ha van valaki, akitől lehet kérdezni, ráadásul még az oktatáshoz is ért, így nem kell kétszer meggondolni, nem hülyeség-e a kérdés. Egyedül NAGYON sokat (napokat, akár heteket) lehet szenvedni egy-egy problémával. Ezt önbizalommal bírni nem könnyű lelkileg.
    • támogatás: bizonyos esetekben a programozás tanulása nagy lelkierőt kíván, a hibákkal való küzdés rombolja az önbizalmat, aminek sokszor lehet az a következménye, hogy az ember abbahagyja a tanulást, és elkönyveli, hogy ez nem neki való. Pedig ha lett volna alkalma (akár lelki) támogatást is kapni valakitől, elérte volna a célját.
    • nem tudja, mit nem tud: programozni is meg lehet tanulni rossz stílussal, ahogy meg lehet tanulni így az összes sportot is. Azonnal egyikben sincs visszajelzés a rossz stílusra, csak jóval később hátráltatja az embert, amit utána verejtékes munka kijavítani.

Nem azt mondom, hogy nem lehet könyvből megtanulni programozni, sokan megteszik, de a fenti előnyöket érdemes megfontolni.

Úgy tudom, a Java SE kevés az üzleti élethez, az informatikai cégek igénylik a Java EE-t és az egyéb kiegészítő tudást is...

Kérem, segítsen azzal az információval, hogy milyen sikerességgel (valószínűséggel) válhat programozóvá az ajánlott oktatás elvégzését követően egy tanítvány. Kérdésem azért vetődik fel, mert úgy tudom, a Java SE kevés az üzleti élethez, az informatikai cégek igénylik a Java EE-t és az egyéb kiegészítő tudást is, lásd automatizált tesztek, verziókezelés, Continous Integretion stb.
A tanfolyamomat hosszabbra terveztem eredetileg: bele akartam tenni a Maven, Git, JPA, Spring, valamennyire a webprogramozásos témákat is. A tapasztalat viszont azt mutatta, hogy a cégek egy jó részének elegendő az, ha valaki értelmes, motivált, és tisztában van a Java SE alapokkal, aztán a többit megtanítják neki később. A tanfolyamon végzettek nagy részét kizárólag Java SE tudással felvették. Sokszor azért is, mert vagy speciális technológiát, eszközöket használnak, sokszor azért, mert a használt eszközök projektről projektre változnak, így mindig újat kell tanulni, tehát nem éri meg az egyik technológia szakértőjét alkalmazni. Azt kell látni, hogy az egy bizonyos területen “kész” Java programozó drága, és általában úgy kell elcsábítani valahogy egy másik cégtől, és a jó informatikus heti 3 telefont kap, úgyhogy immúnis a csábításra, azaz mindez NAGYON nehéz. Ha az elmúlt évek trendje folytatódik, akkor egyre több cég ismeri be ezt, és vállalja fel, hogy “félkész” (de motivált, jó képességű) emberekkel töltse fel üres pozícióit.
Az én célom az, hogy olyan embereket képezzünk, akiket cégek felvesznek, és ott hasznos munkát tudnak végezni. Az eddigi tapasztalat alapján a Java SE-vel ez sokszor megtörténik.

Cég nevére is kérhetek számlát? Van rajta ÁFA, vagy AM számla készül?

Kérhet számlát cégnévre is, a kiállított számla alanyi adómentes!

Külföldről is végezhető a tanfolyam?

Kint élek Londonban, és még szeretnék is itt maradni pár évet, ez az oktatás szempontjából nem akadály?
Az oktatás teljes egészében online felületen történik – a tanulás és a konzultációk is -, így a távolság nem akadály!

Milyen külső vizsgát tudok teljesíteni ezzel a tudással?

Van-e olyan külső vizsga (pl. Oracle), ami ezzel a tudással felvértezve teljesíthető? (Tudom, hogy elsősorban a tudás számít, de szeretem, ha van a kezemben valami).
Cégek felvételi tesztje. Az OCJP-t (Oracle vizsga) némi céges gyakorlati tapasztalat megszerzése és megfelelő célirányos felkészülés után javaslom.
A tanfolyamról kapni fognak oklevelet.

16 éves vagyok, hogyan érdemes belevágnom a tanulásba?

Esetleg tudnék Öntől néhány tanácsot kérni, hogy a koromra való tekintettel (16) hol tudnám elkezdeni ennek a foglalkozásnak az elsajátítását? Hogyan lehetne ebbe a legésszerűbben belevágni?
Az, hogy ilyen korán kiderült, mi az, ami igazán érdekli, nagyon nagy előny! Mindenképp érdemes tehát már a középiskola évei alatt megtanulni programozni, legalább alapszinten, mert az egyetemi/főiskolai képzés nem biztosít elegendő időt és lehetőséget az alapok elsajátításához, a legtöbb esetben meglévő programozástudásra alapoz.
Így én mindenképpen ajánlom, hogy vágjon bele minél előbb! Ehhez kiváló kiindulást jelent a Java Távoktatás tanfolyamunk, ahol saját időbeosztás szerint haladhat az anyaggal (ez iskola mellett nagyon nagy előny lehet), és nem vesztegeti az idejét utazgatással. Ellenben ugyanúgy lehetősége van konzultációkra, segítségre, ha elakad a tananyaggal, mintha magántanárhoz járna. Ehhez érdemes kérdésekkel, illetve feladatmegoldásokkal készülni az általában heti 2 konzultációra (ez is online történik). Ez a kurzus megadja a szükséges alap gondolkodási sémákat.
A tanfolyam végeztével pedig érdemes önállóan továbbképeznie magát abban az irányban, amerre az érdeklődése küldi, igyekezzen elmélyedni legalább egy-két dologban (az, ha több területet ismer felszínesen, nem jó irány, inkább kevesebben legyen jó, de abban a legjobb).
Érettségi után célozzon meg egy jó nevű egyetemet, főiskolát (pl. BME), ami kiemelkedő programozóképzésben. A középiskolai évek alatt vegye nagyon komolyan a matematikatanulást, mert ez elengedhetetlenül fontos lesz a továbbtanuláshoz.

Összegezve szerintem érdemes belevágnia a StudiCore Online Java kurzusba!

Van ajánlott szakirodalom?

Érdemes egy-két ajánlott könyvvel felkészülni mielőtt belevágnék a tanfolyamba? Tényleg csak alap dolgokat tudok a programozásról, elég minimális a tudásom.
A StudiCore Online Java tanfolyam megkezdéséhez nem szükséges semmilyen előképzettség az általános számítógépkezelői ismereteken kívül, úgy építettem fel az elméleti részt és a gyakorlati feladatokat, hogy az teljesen kezdő programozók számára is jól követhető legyen!
Ne essen abba a hibába, hogy egy könyv elolvasásától azt várja, hogy jobban fog haladni vagy megtanul programozni. A kedvenc analógiámmal élve: hány könyvet kell ahhoz elolvasni, hogy megtanuljunk karatézni?

Miért pont a Java és nem a C++?

Nagyon kezdő vagyok és javaslat után akartam nekikezdeni a C++ nyelv tanulásának. Fejtse ki, kérem, hogy miért javasolja a Java nyelv elsajátítását nekem!
A Java egy “Pareto-hatékony” programozási nyelv: a C++-nak azt a 20%-át tartalmazza, amivel a feladatok 80%-át meg lehet oldani. Persze lehet a 100%-ot célozni, de ha a Java megtanulása (20%) kb. 1 év, akkor a C++ (100%) ennek többszöröse. Az idő- és energiabefektetést, és annak megtérülését Önnek kell mérlegelnie (1 év tanulás után bruttó 3-400 ezres havi fizetés vs. 2-3-4 év tanulás után kb. ugyanennyi).

Illetve javasolnám még egy korábbi blogbejegyzésemet:
//www.programozas-oktatas.hu/programozastanulas/mennyire-nehez-megtanulni-a-masodik-programozasi-nyelvet/

A lényeg, hogy a Java az egyik legjobb és leghatékonyabb indulónyelv!

Mivel készüljek elő, ha egyetemi programozó képzésre szeretnék jelentkezni?

Ezidáig semmi közöm nem volt az informatika ilyen jellegű témaköreihez, de most szeretnék jelentkezni a BME mérnök informatika szakra. Láttam hogy Ön is ott végzett így az Ön véleményére adok a témában. Nem tudom, hogy érdemes lenne-e egyéb programozási nyelvet tanulnom az egyetem mellett, illetve hogyan lenne érdemes felkészülnöm.
A BME-re (gondolom, más egyetemekre is) érdemes úgy menni, hogy az ember tud már programozni. Ebből a szempontból jó a Java, nem túl technikai, de a legtöbb koncepció megtanulható rajta. Aztán bent az egyetemen úgyis sokféle hatás ér majd, lehet dönteni a továbbiakról… Célszerű már az első években megtalálni minél pontosabban az irányt, és arra helyezni a hangsúlyt… De erre ráérsz majd, mikor bent vagy az egyetemen.

Miben tér el az MSc programozói végzettség és a StudiCore Online Java nyújtotta képesítés?

Az volt a célom, hogy mindazt a tudást belevegyem a képzésbe, ami kell ahhoz, hogy ma az ember kezdő programozóként el tudjon helyezkedni, és lehetőleg minél kevesebbet tartalmazzon abból, ami ehhez nem kell. Így nincs kemény matek, szabályozástechnika, számítógépes grafika sem a képzésben. Csak programozás, de az nagyon sok és nagyon gyakorlati módon.
Egy programozással kapcsolatos MSc és a Java távoktatást úgy tudnám összehasonlítani, hogy egy MSc jóval szélesebb spektrumot ölel fel, de kevésbé mélyül el egy-egy területen, így általánosabb tudást ad (sok olyan volt egyetemistát ismerek, aki egy egyetemen nem is tudott megtanulni programozni), míg a StudiCore Online-t azzal a céllal hoztam létre, hogy aki ezt elvégzi, az a Java szoftverfejlesztés területen olyan tudást adjon át, amivel felveszik a tanulót programozónak, méghozzá olyan minőségben, ami a BME hallgatóinak felső 10%-ába emelné őt. Az a cél, hogy ezen az egy területen túlszárnyaljuk a neves magyarországi egyetemeket is.
Több volt tanítványom is elhelyezkedett már a Java SE modul elvégzése után, de sok helyen egy-két erre épülő technológiát (Spring MVC vagy Java EE) szintén elvárnak. A Java távoktatás jelenleg programozni tanít, amely készségnek a segítségével ezek után a ráépülő technológiák önállóan is elsajátíthatóak. Előkészületben vannak ezen ismereteket felölelő modulok is, jelenleg azonban a Java SE képzés, a Maven, Git és JPA képzés az, ami rendelkezésre áll.

Hogyan kell fizetni a havidíjat, hogy folyamatosan részt tudjak venni a képzésen?

A jelenlegi rendszer szerint a StudiCore Online webes felületén van egy dobozka, melyben benne van, hogy az előfizetés meddig érvényes. Amikor közeledünk az előfizetés lejárati dátumához, érdemes elindítani a következő átutalást.

Hogyan regisztráljak a tanfolyamra?

Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a tanulási lehetőségük és a módszerük. Szeretném kipróbálni, ezért kérem, tájékoztassanak, hogyan tudom magam regisztrálni.
A StudiCore Online Java tanfolyamra történő jelentkezés az Alkalmas vagy programozónak? c. teszt kitöltésével kezdődik, melynek min. 55%-os teljesítése előfeltétele a kurzus elkezdésének.

A tesztre történő regisztráció az alábbi linken érhető el:
https://www.studicore.hu/teszt

A teszt kitöltésével kapcsolatos információk, az eredmény és a tanfolyam elkezdésének lépései a regisztrációkor megadott e-mail címre fognak érkezni, amin keresztül folyamatosan tájékoztatni fogjuk a további teendőkről.

A teljes tematika elolvasható, megismerhető még a beiratkozás előtt?

A Java Távoktatás tanfolyam részletes tematikája:
Java SE bevezető (az 1-11. fejezetcsoport):

  • Telepítés és alapforgalmak, egyszerű programok írása
  • Java program felépítése, változók, típusok, kifejezések
  • Bevitel, kiírás
  • Számítások, számábrázolás
  • Elágazások (if, switch utasítások)
  • while és do-while ciklus
  • for ciklus
  • alapalgoritmusok elemsorozatok kezelésére (programozási tételek: keresés, kiválogatás, maximumkiválasztás…)
  • tömbök
  • függvények
  • programépítés függvényekkel (struktúrált programozás)

Java SE objektum-orientált programozás (12-23.):

  • osztályok, objektumok
  • konstruktor, static, láthatóság, String
  • automatikus tesztelés: JUnit
  • öröklés, annotációk
  • öröklés használata
  • abstract, Visitor I.
  • final, Object, Visitor II.
  • Date, Calendar
  • Java 8 dátumkezelés
  • Joda Time
  • interface
  • sorrendezés

Java SE eszközök (24-31.):

  • listák
  • set
  • map
  • kivételkezelés
  • fájlkezelés I.
  • fájlkezelés II.
  • enum
  • lambda kifejezések

Adatbázisok + Java SE haladó eszközök (32-43.):

Először megismerkedünk az adatbázisok elméletével és gyakorlatával:

  • Adatbázis alapok (egy tábla kezelése)
  • Adatbázisok haladó (több tábla, tranzakciók)
  • JDBC (Java és az adatbáziskezelés) I. – alapok
  • JDBC II. – A DAO minta használata az adatbáziskezelésben

Majd a Java egyik grafikus felületével ismerkedünk meg

  • Swing

Végül egyéb eszközöket nézünk meg:

  • Generics alaposan
  • Reguláris kifejezések általánosságban (nem csak Javában használható)
  • Reguláris kifejezések alkalmazása Javában
  • Apache Commons: gyakran használt “third-party library” hasznos dolgokkal, amit nem kell megírnunk magunknak
  • Google Guava: egy másik gyakran használd ilyen könyvtár
  • Rekurzió: a programozás magasiskolája
  • Nagy program írása: programfejlesztés elmélete és gyakorlata: Te is fejlesztesz egy nagy programot!